2025. 10. Nap Zakopane

10. Nap: Zakopane

Tegnap a rántotthúsos vacsora olyan jól sikerült, hogy Szandra meghagyta a felét, és írt egy fél oldalas, egycsillagos értékelést az étteremnek.
A megmaradt rántotthúsnak nyers disznóhús szaga volt, és nem lehetett elvágni.

Az út első felében kellemesen hűvös, motoros idő volt. Néha kicsit szemerkélt az eső, de csak 1-2 percre. Forgalom az országutakon alig, a falvakban viszont erősen bedugult a templomok környéke. Úgy néz ki, hogy a lengyelek vagy baromi vallásosak, vagy ingyen osztogattak valamit.

Eseménytelen út volt. Dél felé közeledve megjelentek a dombok, végre lehetett rendesen motorozni. Olyan útszakaszokra teszik ki az „egyenetlen úttest” táblát, amire mi még 20 évig azt hisszük, hogy ez a normális. Érdekes, hogy náluk például az „előzni tilos”-nak nincs feloldó táblája. Ki van rakva, hogy „előzni tilos 400 m-en keresztül”, és ezzel le van tudva.

Ahogy a Tátra felé közeledsz, már minden harmadik jármű motor. Igyekeztem elengedni mindegyiket, mert a saját tempómban szeretek kanyarodni, de valahogy mindig utolértük őket. 😁

Zakopanéban hihetetlen a forgalom. Nem végeztem alapos tanulmányt a környékről, de nem értem, miért ennyire felkapott a hely. Kilométereken keresztül a felezővonalon egyensúlyoztunk, mert mindkét irányba álltak az autók.

Ma már nincs mosás, holnap az utolsó nap. Azt pedig a gyermekkori táborozásból tudjuk, hogy egy pólót minimum kétféleképpen fel lehet venni. 😄

A tegnapi tapasztalás után komoly, félórás projekt volt a megfelelő étterem kiválasztása. Ilyenkor, megfürödve, az ember már nem ül szívesen újra motorra, és ez kizárja a vacsorához elfogyasztott sör lehetőségét is. Maradnak a gyalogtávolságra lévő helyek. Ez egy ilyen túranap után nagyjából 200 métert jelent.

Hát ilyen sajnos nem volt, viszont találtam egy csülkös helyet. Elérhetetlen távolságra volt: 1,2 km, azaz negyedóra séta. Nem volt mit tenni, a csülök erősebb a lustaságnál.

Indulás előtt elolvasgattunk pár véleményt a helyről. Legalább négyen írták, hogy ételmérgezést kaptak. Mondjuk 5500 értékelés alapján 4,6-os értékelést kapott. Úgy döntöttünk, veszélyesen élünk.

Kellemes csalódás volt a hely. Mondjuk az ételmérgezésről holnapig nem tudok nyilatkozni.

Rendeléskor a szemem kikerekedett: Golonka (pork knuckle, 1000 g). Gyönyörű volt, ahogy mosolyogva ült a tányér közepén. Próbáltam férfi lenni, de végül szuszogva tettem le a villát. Pedig a tányéron még ott díszelgett egy kisebb afrikai család egyheti élelmiszeradagja.

Igazából mehettünk volna motorral is, mert a sörnek már nem maradt hely. Szandra kedvesen felajánlotta, hogy hazagurít.

Az írás sem megy ma könnyen. Az emésztés elvitte a vért az agyamból.

Mindenfelé hegyek. Hűvös van.

Holnap 320 km. Budapest.
Ha lesz erőm, este még jövök egy összefoglalóval…