8. Nap Alytus
Itt ülünk a hotel éttermének a teraszán, és száz ágra süt a nap. De ne ugorjunk ennyire előre.
Ha azt írom, hogy egész úton esett, és hogy mennyire eláztunk, az nem hírértékű, hisz hat éve minden túra alkalmával kétszer-háromszor ezt olvashatjátok.
Arra gondoltam, elmesélem, hogy ember és PVC nadrág hogyan vívnak egymással heroikus küzdelmet egy országúti buszmegálló jótékony védelmében.
Induljunk onnan, hogy alapvetően dagadt vagy. A motoros ruhában, protektoros nadrágban amúgy is olyan könnyedén mozogsz, mint egy balerina. Hogyan küzdöd át a 46-os motoros csizmát azon a csepp kis lyukon?
Hatszor akarsz arcra esni. Egyensúlyozol. Nem kapaszkodhatsz a motorba, mert az kinn áll az esőben. Kapaszkodsz a fele olyan súlyú csajod vállába, és amikor billensz, elrántod őt is.
Ő röhög, te káromkodsz.
Megfogadod, hogy lefogysz, vagy veszel nagyobb esőruhát, vagy nem mész esőben motorozni, vagy mittudomén. De most itt vagy, az eső pedig esik.
Reggel akkor kezdte, mikor elindultunk. Éppen csak, hogy odabasszon a komfortérzetednek. Körben beborulva az ég.
Szandra, csak hogy az idegeimen táncoljon, megalakította az esőtagadók egyszemélyes szektáját.
Pisti: – Odanézz, mekkora felhő.
Szandra: – Ne nézzed, nem fog esni.
Pisti: – Most fordulunk be alá.
Szandra: – Menjünk gyorsabban, arra már világosodik.
Pisti: – Lófaszt.
Pár perc csend, majd elkezd esni annyira, hogy a sisakplexin már nehéz kilátni.
Szandra: – Mindjárt abbahagyja.
Egyre jobban esik.
Megállok egy felüljáró alatt.
Pisti: – És felveszem az esőruha kabátját.
Szandra: – Hát jó, én is.
12 km elteltével… (a nadrágom térdtől bokáig csurom víz)
Megállok.
Szandra: – Mi a baj?
Pisti: – Felveszem az esőgatyát.
Szandra: – Hát jó, én is.
100 km múlva, tankolunk. Már újra Litvániában vagyunk. Ebben a pillanatban süt a nap, de körben be van borulva.
Levegyük-e a nadrágot? Felnézek az égre.
Szandra: – Ne nézzed, nem fog esni. (Röhögök.)
Levesszük.
30 km múlva keményen esni kezd. Elmegyünk két lengyel motoros mellett, akik a szakadó esőben szemmel láthatóan küzdenek a PVC gatyájukkal.
Megállok a következő buszmegállóban. Felvesszük a nadrágot.
Káromkodom és röhögök felváltva. Van még hátra 140 km.
Itt fogadom meg: ha 40 fok lesz, akkor is esőruhában teljesítjük a mai napot. Persze, az eget látva erre nincs sok esély.
- Különben is… Ne nézzed, nem fog esni. 🙂