5. Nap: Észtország, Tallinn
Időben indultunk Lettországból. A vihar éjszaka kidühöngte magát. Hűvös volt ugyan, de ami a lényeg: száraz.
Nem nagyon tetszett a Google útvonal ajánlata.
Választottam egy kicsit kanyargósabb, kevésbé unalmas utat.
Azért jók ezek a hosszú túrák, mert többet beszélgetünk egy nap, mint egy átlagos héten összesen. Öt – hat órára össze vagyunk zárva. Nincs pótcselekvés: evés, munka vagy épp telefonnyomkodás.
10 óra körül Szandra megkérdezte:
– Messze van még az észt határ?
– Fogalmam sincs.
Egy dolog viszont fura volt: egy ideje a sebességkorlátozást jelző táblákat az úttestre is felfestik. Mégpedig olyan vastag réteggel, hogy ahhoz már külön forgalomlassító küszöb (közismertebb nevén fekvőrendőr) nem kell. Akkorát ugrik rajta a motor, hogy mindenképpen lassítani fogsz.
Na most a lényeg, hogy eddig ilyen nem volt. Vajon miért ezen az útszakaszon kezdték el a lettek alkalmazni? Mint kiderült ez már észt találmány.
Beletelt pár kilométerbe, mire lesett… A táblák ugyanolyanok, a helységnevek nem lettek semmivel sem beszédesebbek, a feliratoknak ugyanúgy semmi értelmük.
Több mint fél órája Észtországban voltunk. Még akkor sem tűnt fel, amikor automata benzinkútból pótoltuk az elfüstölt üzemanyagot.
A kút nem beszélt angolul, a kiírt szöveg pedig simán csak értelmetlen volt. Kérdem én, mit tennél, ha most vont volna le a kártyádról 60.000 forintnyi eurót, és ezt látod.
1. Valige kütuse tüüp.
2. Alustage tankimist.
Ugye mennyire mindegy, hogy lett vagy észt?
Tartottuk magunkat továbbra is ahhoz, hogy nem a legforgalmasabb főúton megyünk.
Van ugyan kockázat is a mellékutakban.
Észtországban most aratnak.
Néhol megfulladsz a portól, néhol pedig szalma van az úttesten. Az meg ugye nem tapad.
Akkor döntöttük el, hogy visszatérünk a főútra amikor elmentünk egy hígtrágyát szóró traktor mellett. Ez a cucc, amivel a traktor „parfümözte” a földet… hát ehhez foghatót.. Olyan sokáig éreztük még akkor is, miután elhagytuk a földet, hogy megegyeztünk: mielőbb veszünk új sisakokat, mert ezek soha többet az életben nem szellőznek ki.
Pár kilométerrel Tallinn előtt tankoltunk. Bevertük a szokásos benzinkutas hot-dogunkat. 16 fok volt, sötét felhők mindenfelé és a szél majd kifordította a környékbeli fákat. Szandra úgy döntött, vesz egy plusz polárfelsőt a motoros kabát alá.
Az észtek…? Papucs, miniruha, póló, és mind fagyival jöttek ki a kútról.
Az a szép fekete felhőréteg ugyan kezdett összeállni, viszont már baromi közel voltunk.
„csak nem szívat meg az eső az utolsó 17km-en!”
Mit mond erre Szent Péter? :
– Na, fogd meg a söröm.
A hotel egész jó, bár a szoba nem nagy. Az OlyBet bárban, megkóstoltuk a helyi észt csodaitalt, a „Vana Tallinn”-t és egy Saku nevű észt sört. Hát nem lettem szerelmes. Mondjuk a hamburger nem volt rossz.
Pihenős, dögölős este van. A tévét bekapcsoltam egy pillanatra: az észtek nem bajlódnak a szinkronnal, igy hát megnéztem 4 és fél percet a Gyilkos elmékből, észt férfihang-alámondással. Szürreális volt.
A motor őrzött parkolóban piheni ki az elmúlt 5 nap rohanását, mi pedig talán rendesen kialudjuk magunkat, aztán holnap a nyakunkba kapjuk a várost.