10. nap Hannover.
Ma is kockára ültük a kis valagunkat.
A tegnapi amszterdami kiruccanásunk után úgy elfáradtunk, hogy megszavaztunk a későbbi ébredést, és a későbbi indulást.
Arra jutottam, hogy az ifjúkoromat a Hortobágy szélén töltöttem el, síkságot már láttam, így az amúgy biztosan szép Germán-alföld összes látnivalóját beáldozzuk a gyorsabb haladás oltárán. Igen. Még kimondani is szégyen. Autópályán jöttünk Hannoverbe.
Hollandiában még kellemesen borult idő volt, viszont, ahogy ott a szél tud fújni! Nem voltak hülyék ezek ezzel a szélmalom dologgal. Mondjuk most is munkára fogják, csak most szélerőműnek mondjuk.
Az idő telt, és távolodtunk az Északi-tenger-től. Elállt a szél és maradt a dögmeleg.
.. és itt az alkotói válság. Miről írjak egy ilyen meleg, álmos autópályázós nap után?
Hannoverben a szállásunk mellett van a Balkan House. A nap legjobb döntése volt, hogy nem álltunk neki tudományos alapon vacsorahelyet keresni, hanem csak átruccantunk ide a szomszédba.
A jelenkor társadalmában olyan arányú az elhízottak száma, hogy az ekkora adag kajákat valami plusz adóval kellene súlytani. El is tüntettem az egészet, ne maradjon bizonyíték erre az emberiség elleni bűntettre.
És most mozdulni sem tudok. A edzőtermi bérletem meg itt ketyeg a zsebemben, mert annyi eszem nem volt, hogy ne vegyem meg egész hónapra, ha a felében nem leszek otthon. Na akkor ma lépcsőn megyünk fel az első emeletre. 🙂
Holnap viszont korábbi indulás, mert Hannover után bekanyargunk a Német-középhegységbe.
Hadd felejtsük el ezt a két autópályás napot, és így a túra vége előtt 3 nappal, kapjon még a gumik oldala is egy kis munkát.
Szóval ma igyekszünk kicsit korábban bebújni.
… és holnap Drezda.
