Ötödik nap. Dijon.
Bajban vagyok mit írjak, ha ilyen eseménytelen az út.
Elhagytuk Bern-t. A 10-es út Franciaország felé, igazi versenypálya. Nagyon jó, nagyon kanyargós, nagyon messzire belátható. Nagyon élveztük.
Mivel Bernben nem volt reggelink, megálltunk nem messze a határ előtt, egy Café feliratú helynél, a finom kâvé reményével.
Kiderült, hogy ez bizony egy köpködős kocsma volt svájci módra. A kávé folyt le a csésze oldalán. A néni aki hozta nemhogy morc volt, de egyenesen utált minket. Tetézte a bajt, hogy ami a nyelvtudásunk halmazát illeti, nem volt semmilyen közös metszet. Ő a svájci franciát beszélte és semmi mást, mi pedig küzdöttünk a magyarral és az angollal felváltva, mindhiába. Végül hiába googlizuk ki hónapokkal előre, hogy Svájcban elfogadják az Eurót, és 1:1-ben váltják, a néne megvetően dobta félre a pénzünket borravalóval együtt és közölte, neki csak CHF jó. Felkerekedtem hát a közeli bankautomatához, és felvettem a lehetséges minimum összeget. Ugyanitt 43 Svájci frank eladó! 🙂
A határon ismét csak átgurultunk.
Isten áldja az EU-t. Ez már az ötödik ország, és még nem volt útlevélellenőrzésünk.
Hála a Yamaha 6000 RPM körüli vibrálásának, a kezem egyre inkább zsibbad, pedig még hátravan majd 3000 km.
Valami francia hegyi kisvárosban tankoltunk egy automata kúton, ami se szó se beszéd, holdra rakott a kártyámon 200Euro-t.
A reggeli szendvics ereje hamar elhagyott minket, de Dijonig már nem akartunk beülni enni, úgyhogy egyik megállónk alkalmával, életre-halálra megküzdöttünk Szandrával az utolsó laposra gyötört müzli szeletért.
Dijon nagy, szép, de a vasárnapnak hála, nem volt triviális találni egy nyitott éttermet.
Nem vagyok már kezdő a Booking használatában, mégis ráfutottunk egy olyan szállásra, ahol egy kiadó szobánk van egy nénikénél egy panellakásban.
Kimostunk a napi használatú cuccainkat, és lemenekültünk egy helyi parkba üldögélni. Visszamegyünk, ha a nyanya elaludt :). Legalább olcsó volt. 🙂
Holnap a szerelem városából jelentkezünk.
KB. 6 óra motoron. Párizs.
