Nap. Szófia. Dél körül elhagyjuk Szerbiát. Ennyi rossz utat talán még a bosnyákoknál sem láttam. Bregovonál léptünk át Bulgáriába. Senki nem volt előttünk a határon, majd belefutottunk egy 12km hosszú álló kamionsorba. Bulgáriában alapvetően jobbak az utak, de itt nagyon durván kidomborodik a lassan már nálunk is észrevehető probléma, a falvak elnéptelenedése. Mintha a Walking dead díszletében motorozunk volna. Üres, félig vagy teljesen összedőlt házak, egykori intézmények épületei, kitört ablakok mindenfelé. Természetesen elkapott minket az eső. Ez a felhő viszont nem viccelt, egész nap velünk maradt. 🙁 Tempósabb kanyaroknál hallottam, hogy búg az első csapágy, amit nem tudtam mire vélni, hisz nagyon kényes vagyok rá, hogy a motor mindig patika állapotban legyen. Az első villában a csavar úgy kilazult, hogy majdnem elhagytuk. Mikor megláttam, olyat mondtam, f@sz is volt benne. Egy benzinkútnál egy szerb kolléga segítségével orvosoltuk, de a rossz érzés maradt. Sokkal kevésbé agresszivre vettem utána a kanyarokat. Felcsalinkáztunk a Petrohan szoroson át, Szófiába. Most pedig grillezett malacfülre várok. Holnapra esőt mond. 🙁 Kiderül, hogy maradunk-e az eredeti tervnél, és a Rila nemzeti parkon keresztül közelítjük meg Kardjali-t, vagy esőruha és autópálya, csak legyünk túl rajta. Szomorú lennék.
