12. Nap – Itthon

Olyan reggelit kaptunk a Kristalban, amivel vagy a vacsora miatt akartak kárpótolni minket, vagy túl sok minden maradt meg az esküvőről. A lényeg, hogy a motoros cipő bekötéséhez vissza kellett tartani a lélegzetemet, és ha kinyitottam a szám, még Dunapatajnál is kolbásszaggal lett tele a sisakom.

Határozottan erős tempót jöttünk végig.

Az amúgy is fegyelmezetlen vezetési stílusomhoz, hozzáadódott a 11 napos balkáni tapasztalat. 🙂

Egyik nap mikor Tiranából Durresben mentünk, indulás után egy órával Szandra közölte. – Figyelem egy ideje, egy óra alatt, kb. 27x vehették volna el a jogosítványodat.

Amúgy meg lehet kővel dobálni, aki motorozik, haladni akar. Egy 150 lovas 1000 ccm – s motor és az átlag autók nem egy ligában játszanak. Ráadásul nagyon sokan lehúzódnak úgy, hogy még sávon belül el lehet menni mellettük.

Szóval tankolással pihenőkkel, határátlépéssel, gyors honi bevásárlással együtt is itthon voltunk 3-ra.

Apropó határ. Most először néztek bele a csomagjainkba. Végül is az EU-ba léptünk be.

A motor 2650 megtett kilométert mért, de egy kisebb átalakítás miatt, ő felfelé csal. Kb. 2300 km lehetett.

11 tankolásunk volt. A legnagyobb sebességünk 188 km/h. Három komolyan veszélyes helyzetet hozott az élet, ebből egy volt az én hibám, egy másik egy macedóniai áruszállitó miatt alakult ki, és hát egyszer felforrt a fékolajunk.

Egyszer került csak elő az esőruha, mintegy fél órára.
Hatalmasakat kajáltunk. Igyekeztem a helyi söröket kipróbálni.

Megígértem a kedvenc szerelőmnek, hogy idén is megemlítem, szóval köszi Tibor Kovács hogy a 23 éves járgány, most is hiba nélkül végigcipelt minket. Innen üzenem, hogy a gumi csere tényleg nem volt még indokolt. Most már az! 😀

Szandra okosan még egy napig regenerálódik, én pedig már holnap visszarázódom a munkába.

A meglátogatott országaink száma 25-re nőtt, és 24 fővávárosban aludtunk már.

Jövőre nem lesz elég a nyári dzseki. Meg akarjuk nézni a Balti-tengert. Litvánia – Lettország – Észtország a terv.

Pusszantás mindenkinek.

Ui. Tényleg megy a mosógép! 🙂