Amikor februárban raktam össze a túra útvonalat, azon lamentáltunk, hogy 3 vagy 4 napot töltsünk a tengerparton. Aztán megegyeztünk, hogy 4 nap alatt el fogjuk unni magunkat. Telitalálat. Néhányszor megmártóztunk ma is a tengerben, de 2-2 Rejtő könyvet olvastunk ki mindketten ( újra) , mert mást nem nagyon lehet a parton csinálni.
Közben amatőr módon ki is végeztük magunkat. Szandrának kijött a napallergiája, én pedig úgy leégtem, hogy a könnyű kis nyári fehér ingemet is visítva veszem fel. Az előbb elmerülten vizsgálgattam, a motoros kabátomat, vajon mennyivel lesz viccesebb élmény a vállprotektor.
A durresi partról olvastunk rosszakat előtte, hogy tele van pl. szeméttel. Nos ez nem igaz. Bontási törmeléket és darab csempéket is csak alig-alig találtunk benne.
Van azért pár fura dolog. Azt egyik, hogy kóbor kutyák járnak be a napernyők közé és oda-oda csapódnak ahhoz, akitől valami kaját remélnek.
Aztán furcsa jelenségnek itt van még a kukorica árus. A 40 fokban nyakig beöltözött fickó, aki egy királykék gumikerekes talicskából árulja a grillezett kukoricacsöveket, miközben… Most tessék kapaszkodni, a talicskában ég a tűz.
És még egy… Az ebédre felszolgált hallevesemet tejszínnel dúsították. Persze a laktáz enzim tablettáimat nem vittem le, hiszen csak halleves. 🙁
Holnap búcsú a tengertől.
Az elején és a végén autópályás szakasszal, a közepén pedig egy elég tekergős úton a Skandegbeg-hegységen keresztül, megérkezünk Koszovóba, Pristinába.
Koszovói Köztársaság vitatott jogállású terület a Balkán-félszigeten. (Wikipedia)
Szóval ők 2008-ban egyoldalúan kikiáltották a függetlenségüket, mire a szerbek erre annyit mondtak, hogy lóf@szt!
Vagyis szerintük Koszovó nem létezik. (… és még a föld országainak a fele szerint sem ) Ezért van az, hogy ha nem Szerbia felől lépsz be Koszovóba, majd onnan vissza Szerbiába, és az útleveledbe véletlenül bekerül egy koszovói pecsét, amikor máshonnan érkeztél, mondjuk esetünkben Albániából, Szerbiába többé nem engednek be. Esetleg határsértés miatt büntetést is szabnak ki.
Szerencsére pár éve elfogadja Koszovó a kártya formátumú magyar személyi igazolványt, abba meg ugye nem lehet pecsételni, úgyhogy ez a része megoldott. Az azonban nem, hogy hogyan kerültünk akkor a Szerb-Koszovó határ innenső oldalára. Szóval hazafelé menet először átlépünk Montenegróba, majd onnan, most már ismét útlevéllel Szerbiába.
Izgalmas lesz.