Nisből korán indultunk, kellemes hűvösben.
Mire az idő melegedni kezdett elértük a 158-as utat, ami most tényleg hűvös árnyékos helyeken kanyargott, majd 100 kilométeren keresztül. Nagyon jó aszfalt, tempósan, jól motorozható és a kutya se járt arra. Élveztük. Motoroztunk. Haladtunk.
Jó előre beállítottam a Google-nek, hogy kerülje el az autópályákat. Ezen beállítást tiszteletben tartva vezényelt minket egész nap. Át az autópálya fölött, alatt, mellett. Olyan keskeny elhagyott utakon mentünk néha, hogy egyes szakaszok láttán rossz érzés fogott el. A térkép tanulsága szerint a határ már nem lehetett messze. És tényleg. Bekeveredtünk egy határ menti kis szerb faluba. A „főtéren” csomó ember gyűlt össze. Hangoskodtak, kiabáltak. Aztán észrevettünk egy fekete BMW-t amiből Macedón zászlók lógtak ki. A magyar konzulátus oldalán bekezdésenként 2x leírják, hogy ha ezekbe az országokba utazik, kerülje a politikai jellegű gyülekezést. Erre ezek elállták az utat, én pedig, ha megszeppenve nem is, de mindenképpen adrenalin-fűtött állapotban voltam. Természetesen teljesen fölöslegesen, mert csak a menyasszonyt várták. Esküvői forgatagba kerültünk.
Továbbengedtek. A térképen már látszott a határt jelző fekete vonal. Még pár kanyar, néhány igen szemét formájú forgalomlassító (fekvőrendőr) és már meg is érkeztünk a határhoz. Onnan lehetett megjsmerni, hogy volt ott egy szép nagy rozsdás sorompó, a közepén egy behajtani tilos táblával és egy óriási lánccal lezárva a vége. A sorompó mögött két megtermett szerb katona, mint valami csecsemőt, ölelte a fegyverét, a harmadik pedig kicsit távolabb, zsákok mögött egy géppuskafészekből figyelt minket.
Nem kellett zseninek lennünk, hogy kitaláljuk ez a határ nem az a határ. Leállítottam a motort. Mivel angolul köszöntem rájuk így egyikük, még az enyémnél is rosszabb angolsággal kérdezte – Honnan jövünk?, Hova megyünk? Miután tisztáztuk, hogy mi most a Budapest – Szkopje útvonalon járunk, mondták, hogy erre ugyan nem. Próbáltam még elereszteni egy vicces fuckin’google – t, de az arcizma sem rándult, csak intett a fejével, hogy arra lehet elfáradni innen.
Közben a teljes lelki összeomlásomat elősegítve elkezdett csöpögni az eső. Szerencsére nem tartott sokáig.
Megálltunk, kifújtuk magunkat és próbáltuk a térképen látottakat, a tapasztalatokkal összeegyeztetni. Végül arra jutottunk, hogy a Macedón határt csak autópályán lehet megközelíteni.
15 perc alatt ott voltunk (előregurultunk pofátlanul). Ilyenkor azon megy a lamentálás, hogy a sorban állókat nézve, milyen nemzetiségű autó elé pofátlankodjak be. Németet választottam. Nem bántuk meg.
És akkor a cél állomás. Szkopje meglepően szép, közben a várakozásokat alulmúlóan szemetes, balkáni. Az ivóvizet már fogmosásra sem ajánlják, ugyanakkor gyönyörű és korban teljesen eltérő épületek állnak egymás mellett „majdnem” harmóniában. Ma kihagyjuk az éttermet. Hideg kaját vásároltunk és a rekreációs döglés mellett döntöttünk. Nagy kerek ágyunk van és szobánként saját pezsgőfürdő. 🙂
Holnap Kb 230 km Tirana.
Sajnos nem tudunk a tervezett útvonalon, az Orhidi-tó felé menni, mert kiterjedt erdőtüzek vannak arra. A hírek szerint már 1500 Ha égett le. Választottunk egy hevenyészve összedobott alternatív útvonalat