Ötödik este. Mára jutott minden kaland. Átruccantunk Albániába, mert az SH20 – as úton végig kell menni. És valóban. Mindig amikor azt mondom, hogy „Úristen ilyen gyönyörű helyen még nem jártam” . Szandra meg szokott inteni, hogy de, csak ez most friss élmény. De nem ilyen még a Stelvio sem volt mint az Albán hegyek között. Kicsit holdbéli a táj. Az erózió száz kilós tömböket szakít ki, hogy aztán ott sorakozzanak előttünk az úton. Tele van az ember lelke mikor felnéz, és majd rádőlnek az óriások. Aztán meg tele van az ember gatyája, mikor lenéz, és 600m szakadék. Nagyjából a közepén utolért minket az eső, és már nem is hagyott el minket estig. Zabljak a ma esti szállás, a Durmitor nemzeti park közepén. Két embertelen hágón vergődtünk át ide. Olyan magasan, hogy a felhőben nem volt 10 m a látótávolság. Szalagkorlát persze sehol. 1 órán át mentünk 20km/h – val. Mit ne mondjak, már a miatyánk is eszembe jutott. Szerencsénkre a szállás adó néninek be van készítve vizforraló, meg a tea. Ma nincs sörözés. Holnap megint rövidebb szakasz…Szarajevó.
